Kép

A novemberi időjárás sem vette el a kedvét azoknak a természetbarát diákoknak és tanároknak, akik szombaton egy 11 km-es túrával pihenték ki az előző hét fáradalmait. A legtöbben gyalog tették meg az utat a csodálatos színekben pompázó erdőben, de néhányan biciklivel, sőt futva teljesítették a Mecsextrém Parktól a Tettyéig tartó távot. Barangolás közben megpihentek a Kantavári forrásnál, a vár romjainál felidézték Kanta legendáját, és megküzdöttek az emelkedők mellett helyenként a sárral is. 😃

Köszönjük a szervezést és a túravezetést Madarász Katalin tanárnőnek és Borsos Sándor tanár úrnak!

Kép Kép

A karate sportág alapjaival ismerkedhettek kedden a 9.g osztály tanulói. A Barcsi VSE Karate Szakosztályának edzőtermében megtartott testnevelés órán Erdős Martin edző a karate alaptechnikákon kívül önvédelmi gyakorlatokat is mutatott a diákoknak.

Köszönjük a lehetőséget, nagyszerű élmény volt!

kép

Második helyen végeztek és továbbjutottak a következő fordulóba focistáink a Futsal Diákolimpia megyei elődöntőjében. A folytatás december első hetében lesz. Gratulálunk és jó felkészülést kívánunk!

A csapat tagjai:
Balaton Bence, Bradics Bálint, Dick Richárd, Kis Máté, Kovács Zalán, Kővári Tibor, Reich Máté, Szekeres Ruben, Tatai János, Varga Zsombor

Felkészítő: Cseresznyés Bálint tanár úr

Kép Kép

2019. november 9-én (szombaton) Kaposváron került sor a Kárpát - medencei Magyarok Baráti Társasága által szervezett versmondó versenyre. Az idén 22. alkalommal megrendezett versenyen Kővári Sára (10. g) és Tárnoki András (9. g) képviselte iskolánkat. András korcsoportjában a 2. helyet szerezte meg, Sára pedig különdíjjal térhetett haza.

Gratulálunk tanulóinknak és felkészítőiknek, Kissné Vránics Katalin és Kövi Anita tanárnőknek!

kép
Képgaléria

Diákjainknak lehetőségük nyílt arra, hogy kedden a pécsi Amerikai Sarokban részt vehessenek a prezentációs workshop első szemináriumán. Pete Sabbath oktató segítségével megbeszéltük a hatékony prezentáció több lényeges aspektusát is, mint például a különböző eszközök, a humor, illetve a közönséggel való kommunikáció fontosságát internetes források segítségével. A szeminárium végén mindenki egy 5 perces prezentációt ad majd elő angolul. Folytatás jövő kedden!

kép
Képgaléria

Győr Nóra (10. e) a szakgimnáziumi, Borsos Péter (12. g) pedig a gimnáziumi kategóriában képviselte iskolánkat, városunkat és megyénket a nyelvhasználati verseny Sátoraljaújhelyen megrendezett Kárpát-medencei döntőjében. A többfordulós, háromnapos megmérettetésre számos egyéb iskolai programban és feladatban való aktív részvétel mellett készültek a diákok. Nóra az írásbeli, Peti pedig a szóbeli teljesítményével érdemelte ki a bírálóbizottság elismerését. Végül Kazinczy-emlékérem nélkül, de sok élménnyel, tapasztalattal, új ismeretségekkel és új impulzusokkal gazdagodva tértek haza.

Gratulálunk a diákoknak és felkészítőiknek, Borsos Szilvia és Török Sára tanárnőknek!

Kep Kep Kep
Kép Kép

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet 1992 óta hirdeti meg az Országos Ifjúsági Vadászvetélkedőt, amelynek megszervezésére az idén iskolánk kapott lehetőséget.

A 2019. szeptember 25. és 27. között lezajlott versenyen 8 vadászati és erdészeti képzést folytató iskola 24 diákja mérte össze gyakorlati és elméleti tudását különböző versenyszámok teljesítése során.

A Kormány 2019. február 6-i döntése értelmében 2020-tól a 9. és 11. évfolyamos, nappali tagozatos gimnáziumi és szakgimnáziumi tanulók kéthetes egyéni vagy csoportos nyelvtanulásban vehetnek részt a Nemzeti alaptanterv alapján tanulható első idegen nyelvek (angol, német, francia, kínai) célországaiban: Ausztriában, Németországban, az Egyesült Királyságban, Máltán, Írországban, Franciaországban és Kínában. (Kínába kizárólag a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Gimnázium tanulói utazhatnak nyelvet tanulni.)

A nyelvtanulási program hazai költségvetési forrásból valósul meg, azt teljes egészében a magyar állam finanszírozza. A program szakmai végrehajtását az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából a Tempus Közalapítvány végzi.