A 2017/18-as tanévben 2 éves, érettségire épülő - közismeret nélküli - szakképzéseket hirdetünk felnőttoktatás keretében, esti tagozaton. A képzések ingyenesek minden olyan jelentkezőnek, akinek még nincs szakmája, vagy csak egy szakképesítéssel rendelkezik.

Korhatár nincs!

 A felnőttoktatásra vonatkozó általános információk

  • Az iskolai rendszerű szakképzés keretein belül megszezett első és második szakképesítés ingyenes.
  • A tanuló részére az első és második szakképesítésre történő felkészítés keretében az elméleti és a gyakorlati képzés az érettségi végzettséggel rendelkező tanulók esetén a szakközépiskolai képzésben szakképesítésenként három tanéven keresztül, valamint a szakképesítés-ráépülésre történő felkészítés az OKJ-ban előírt képzési időnél egy tanévvel hosszabb ideig ingyenes.
  • Az iskolai rendszerű szakképzés – szakképesítéstől függően - nappali, esti, levelező, illetve egyéb munkarend szerint folyhat.
  • Szakképző iskolában a nappali oktatás munkarendje szerinti felnőttoktatás azok számára szervezhető meg, akik még nem rendelkeznek szakképesítéssel. (A tanuló attól az évtől kezdődően, amelyben iskolai rendszerű szakképzésben az első szakképesítését megszerezte, új tanévet a második szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben kizárólag felnőttoktatásban kezdhet.)
  • A tanuló- szakképző iskola esetén - attól az évtől kezdődően, amelyben a huszonötödik életévét betölti, kizárólag felnőttoktatásban kezdhet új tanévet.
  • A felnőttoktatás keretében folyó szakképzést a szakképzési kerettanterv alapján kell megszervezni. Az esti oktatás munkarendje szerint folyó oktatás esetében a tanórák számának a kerettantervben a nappali rendszerű oktatás munkarendje szerinti kötelező tanórai foglalkozások legalább ötven százalékát, levelező oktatás esetében legalább tíz százalékát el kell érnie.

Felnőttoktatás keretében a 2017/18-as tanévre az alábbi érettségire épülő két éves képzéseket hirdetjük meg

  • Gazdasági informatikus OKJ: 54 481 02
  • Irodai titkár OKJ: 54 346 03
  • Vállalkozási és bérügyintéző OKJ: 54 344 02
  • Turisztikai szervező, értékesítő OKJ: 54 812 03
  • Vízgazdálkodó technikus OKJ: 54 853 02
  • Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. OKJ 45 345 01
  • Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II. OKJ 45 345 01

További fontos tudnivalók

  • A fenti képzések mindegyike felnőttoktatás keretében szervezett, iskolarendszerű, esti munkarend szerinti, érettségire épülő két éves képzés (kivéve a Kis- és középvállakozások ügyvezetője I.).
  • A jelentkezés feltétele: érettségi bizonyítvány (kivéve a Kis- és középvállakozások ügyvezetője I.)
  • Korhatár nincs.
  • A képzésben résztvevőknek diákigazolvány jár, a diákigazolvánnyal diákbérlet vásárolható, illetve egyéb kedvezmények vehetők igénybe.
  • A képzés szakmai vizsgával zárul. A szakmai vizsga valamint a szakképesítés megszerzését igazoló oklevél megegyezik a nappali képzésben résztvevőkével.
  • Előzetes tanulmányok (szakmacsoportos alapozás, egyetemi tanulmányok) beszámíthatók. Az előzetes tanulmányok részleges, vagy teljes beszámításáról az igazgató dönt. A beszámításra vonatkozó kérelmet a jelentkezéskor kell benyújtani, ehhez csatolni kell az igazoló dokumentumok fénymásolatát.
  • A képzések akkor is ingyenesek, ha már van diplomája a jelentkezőnek, az OKJ-s képzéssel nem fogynak az állami ösztöndíjas félévek.
  • Szakirányú továbbtanulás esetén az érettségi utáni szakképzettség plusz pontokat jelent majd a felsőoktatási felvételiben.
  • Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével lehet. A jelentkezési lap leadható személyesen az iskolában, vagy e-mailben elküldhető az a.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. A jelentkezési lap beérkezése után minden jelentkezővel felvesszük a kapcsolatot.
  • A jelentkezési lap letölthető a lap alján lévő linkeken, illetve az iskolában kapható.
  • A tanórák a hét első három napján lesznek, délután, illetve az esti órákban.
  • Érdeklődni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, illetve a 30/634-5656, 30/276-0541 telefonszámon lehet.
  • A képzések a megfelelő számú jelentkező esetén indulnak.

Jelentkezési lap - Word formátumban

Jelentkezési lap - PDF formátumban

Online jelentkezési lap