kép

kép

A Kaposvári Szakképzési Centrumnak köszönhetően év végén összesen több mint 13 millió forint értékű eszköz érkezett iskolánkba, amelyek az oktatást és a technikai feltételeket segítik.

Motorfűrészekkel, mérőeszközökkel, távcsövekkel és egyéb eszközökkel gyarapodott az erdész szakmai képzés, a preparátorszakkör új gáztűzhelynek örülhetett. Teljessé vált a kozmetika tanszalonunk felszerelése is, tanulóink ideális feltételek között sajátíthatják el a gyakorlati ismereteket. Sportszerek is érkeztek, pótlásra kerültek a labdák, súlyzók, hálók, egyéb „fogyóeszközök”.

Hűtőket, mosógépeket, mikrohullámú sütőket, és más elektromos kisgépeket is hozott a Mikulás, hiszen intézményünk szálláshely szolgáltatást is nyújt. A környezetünk szépítése is folyamatos feladat, az év végi beszerzésnek köszönhetően új függönyök kerülnek a középrigóci szálláshelyre, de mellette étkészletek, ágyneműgarnitúrák, takarítóeszközök is érkeztek az intézménybe.

Az év végi beszerzéseket megelőzően is örülhettünk új eszközöknek és berendezéseknek. Az ősz folyamán sikerült Középrigócon két tanterem berendezését felújítani, továbbá új heverőket is kapott a kollégium.

Digitális eszközeink is tovább fejlődtek, új digitális kijelzők, asztali számítógépek, laptopok és tabletek segítik a minőségi oktatást.

Ezek a beszerzések lehetővé teszik, hogy korszerű eszközökkel dolgozzunk, és a lehető legjobban szolgáljuk tanulóink fejlődését.

Köszönjük a fenntartónknak, és természetesen mindenkinek, aki munkájával hozzájárult mindehhez!